Friss angyali hírek

Márciusi összefoglaló

Sziasztok. :) Újabb hónapvégi összefoglaló érkezik. Kezdjünk tehát bele! :D Márciusban sikeresen befejeztük a Pandora no Hakoteammel karöltve a Happy & Muprhy című manhwát. A csapat keretein belül pedig az Ookami Komodo to Ame no Yukit, illetve a Comic Girls animét. Illetve új projektek is elstartoltak: Lily Love 2. Illetve egy doujinshi is kikerült, szintén közös a Pandora no Hakoteammel. A többi projektel is haladtunk, közeljövőben befejezésre kerül a Lily Love 1. Ráadásul sikerült két eddig felfüggesztett projektebe is életet lehelni, újra aktívakká vált két shoujo manga, a True Love és a Suspicious Scandal, és egy szupercuki apokaliptikus manga, a Donyatsu!
Az animékről is szó lesz most, múltkor elmaradt. Tehát ahogy említettem, a Comic Girls befejezésre került, következőnek pedig a Granbelm fog befejezést kapni. Az 5. rész már kikerült, dolgozunk a következőkön is. :) Ezzel párhuzamosan érkezik az Azur Lane, már nem sok maradt hátra abból sem. :) Illetve a most induló szezonból nem viszünk animét, elsősorban azért, hogy be tudjuk fejezni a többit. De helyette a téli szezonból fogunk vinni egy aranyos animét, megtalálhatjátok az aktívak között már. :)
Ezen kívül az eddigi munkáink felkerülnek egy egységes mangaolvasóra, a mangadex-re, itt elérhető a "profilunk". Még egyszer nagy köszönet ezért Frostnak. :D

Akinek nincs kedve végigolvasni:

  • vastag-- befejezett projekt
  • dőlt és szürke -- közeljövőben befejezésre kerülőek
  • rózsaszín-- új projektek

További kellemes napot kívánunk! ^_^

2020.03.31. 10:07, Sayuri Vissza a bloghoz
Még nincs hozzászólás.
 

 

 

 

 

 

 


Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon